A termelés légiesülése
FigyelőNet - 2001. szeptember 9.

Az anyagi termelés növekedése szükségképpen beleütközik a földi fizikai korlátokba, az információgazdaságban ezzel szemben a növekedés jószerivel korlátlan. Az átalakulás mégis ellentmondásokkal terhes.

Csodaszámba ment a XX. század elején, ha valaki 30 éves korára milliomos lett. Az 1990-es években a multimilliomossá válás már trend.

1900 táján elképzelhetetlen volt, hogy egy cég működésének 10. éve előtt elérje a milliárdos bevételt; egy vállalkozásnak több évtized erőfeszítésébe került felküzdeni magát az iparág vezetői közé. A kilencvenes években sok cég - amelyek egy része az ezredfordulót követő válságszerű visszarendeződés során eltűnt ugyan, de némelyikük ugyancsak a trendhez tartozóan ma újjászületik - szinte egy csapásra sokmilliárdos forgalmú és tőkeértékű vállalattá vált.

Száz évvel ezelőtt a piacot az ember biológiai létének újratermeléséhez szükséges termékek alkották. A század végén az egyre növekvő információs igényt elégítik ki, huzalon, kábelen, mikrohullámon, esetenként az űrből.

Iparági csoportok az információtartalom szempontjából ELSŐDLEGES IPARÁGAK Az információ "termelői" Termékeik információtartalma igen magas, átlagosan 50-70 százalékos A szórakoztató ipar, az oktatás/képzés, a kultúra, a művészetek, a kutatás és a fejlesztés, a híriparág (tévé, rádió, újság), a hirdetésiparág (PR, befolyásolás, véleményformálás), a statisztika, (adatgyűjtés, adatbázisok készítése), a bank és a pénzügyi szolgáltatások, az úgynevezett emelt szintű információs szolgáltatások sorolhatók ebbe a körbe. Kedvenc együttesünk CD-lemezének mindössze 10 százalékát alkotja az anyagár. MÁSODLAGOS IPARÁGAK Az információ közvetítői, felhasználói és átalakítói Termékeik információtartalma átlagosan 30-50 százalékos Az információt átvivő rendszerek (hálózatok és eszközök), a biztonsági iparágak (közrend, biztonság, biztosítás), az egészségügyi iparág, a kis- és nagykereskedelem, a környezetvédelem, az irányítás (az igazgatás a nagypolitika és az önkormányzatok szférájában) tartoznak ide. A mobiltelefon vagy a PC esetén a hardver ára már legfeljebb 20-30 százaléka a szoftverének. HARMADLAGOS IPARÁGAK Az anyagi termékek előállítói Az információtartalom alacsony, de emelkedik, már 10-30 százalékos A hagyományos iparágak - mezőgazdaság, bányászat, élelmiszeripar, fogyasztási cikkek előállítása, tartós használati cikkek, gyógyszeripar, autóipar és hasonlók - sorolhatók ide. A Coca-Cola árában, a hirdetések és a márkanév részarányaként, ma már 40-50 százaléknyi az információ. Egy Levis farmernadrágnál 35-40 százalékos, míg a Calvin Kleiné már 60-70 százalékos ez a ráta. A Disney és a McDonalds esetében a márkanév súlya meghaladja a 60 százalékot a tőkeértékben.

Súlypontáthelyezés A XX. század hajnalán a gazdaság súlypontja valahova a mezőgazdaság és a feldolgozóipar határterületére esett, még az akkor legfejlettebb országokban is. Egy átlagos vállalat vezetője így határozta volna meg, mit csinál: nyersanyagból és részegységből kémiai és fizikai megmunkálási technológiával anyagi termékeket állít elő. A század végén a gazdaság legdinamikusabb ágazatainak cégei e kérdésre azt válaszolták volna: információból információval információt állítanak elő, és azt a globális hálózatokon bárhová eljuttatva, bárkit informálnak. A megelőző századfordulón, 1900-ban az akkori Dow Jones indexet alkotó 12 vállalat közül 10 az alapanyagiparban tevékenykedett. Csupán egyetlen cég, a General Electric képviselte a jövőt. Ötven évvel később az indexet alkotó több mint egy tucat vállalat fele már (anyagi) szolgáltatásokkal, és magasan feldolgozott termékek létrehozásával foglalkozott. További ötven év elteltével, 2000-ben pedig a 30 vállalat közül csupán 3 számított a hagyományos értelemben alapanyag-termelőnek, ám azok is magas információtartalmú termékeket és szolgáltatásokat állítottak elő. Az információgazdaság térnyerését, majd "hatalomátvételét" jól jellemzi, hogy a foglalkoztatottak meghatározó része ma már az információs szakmák valamelyikében dolgozik, s ezen ágak fejlődnek a legdinamikusabban. Az anyaggazdaságnak megvan a maga logikája. Az új termék vagy szolgáltatás kifejlesztéséhez szükséges erőfeszítés eltörpült az újraelőállítás, vagyis a gyártás erőforrás- és tőkeigényéhez képest. A jövőt ugyan már évszázadok óta a feltalálók álmodták meg, de valóságosan a termelést folytató vállalkozók alkották meg. Nem a gondolat felmerülése, hanem annak szükségletet kielégítő termékké formálása és piaci elterjedése mozgatta a fejlődést. A feltalálás üzletté vált. A firenzei városi tanács annak idején szabadalmat adott hajóemelő művéért Brunelleschinek, s ezt követően mindenkinek, aki ezt alkalmazta, fizetnie kellett a feltalálónak. Ettől kezdve a szellemi értékek szervesen beépültek a termékbe, sőt piaci termékké váltak. Ford sikere nem az autó találmányához, hanem a termelés technológiájához kapcsolódott. A XX. század hajnalán az anyagok átalakításán alapuló ipargazdaság egyre gyorsulva vette birtokába az egész glóbuszt. Néhány évtizeden belül a mezőgazdaság szerepe visszaszorult.

A vasúttal érkezett a változás

Az ipar ilyen gyors térnyerésének egyik legfontosabb mozgató ereje a vasút volt. A vasút egyrészt egész iparágakat hívott életre, leginkább a kohászatot és a gépgyártást. De hatása még ennél is forradalmibb volt.

A vasút egységesítette a szükségleteket, és létrehozta a kontinensnyi méretű piacot. Ezzel megteremtette a tömegfogyasztás lehetőségét, egyben a termelés igényét. Maga után vonta a gazdaság és az élet legtöbb területére kiterjedő szabványosítást. Megkövetelte a kommunikáció kiterjesztését, hiszen a vasút csak biztonságos kommunikáció mellett volt működőképes.

Végül, a vasút létrehozta az országos méretű, hierarchikusan szervezett, utasításokkal irányított, mégis hatékony vállalat modelljét, amely a legtöbb vállalat mintája lett a XX. században. A vasút tehát a század első évtizedeiben a fogyasztó jól meghatározható anyagi igényét kielégítő, szabványosított tömegterméket jutatta el a világ minden részébe.

Az évtizedek során a termékek lassan "átitatódnak" információval. A prototípus létrehozása, a termelés, a hirdetés, majd márkává formálás egyre több információt igényelt. A hozzáadott értékek előállításának folyamatában fokozatosan visszaszorult az anyagok részaránya és nőtt az információé (lásd például a hardver-szoftver arány megfordulását a számítógépek árában).

Ezzel párhozamosan a fogyasztásban is csökkent az anyagi elem szerepe, az információ rovására. Az információs termékek túlsúlyra jutásával döntően módosult a gazdaság szemlélete. A termékek előállításánál a termelés (a kifejlesztett első példány sorozatban történő újraelőállítása) és a disztribúció költségei radikálisan lecsökkennek.

Ellentétben tehát az anyagi termeléssel, amikor a prototípust követően az egyes termék előállításához és a fogyasztóhoz való eljuttatásához hatalmas anyagi ráfordítás volt szükséges, az információgazdaságban a nagy ráfordítás a termék első előállításakor merül fel. A másolás (a termelés) és a disztribúció (a fogyasztóhoz való eljuttatás) költségei meglehetősen alacsonyak. Az információ gyakorlatilag korlátlanul megsokszorozható és felhalmozható.

A fentiek fényében napjaink gazdasága az információtartalom szempontjából három fő csoportba osztható: az információt előállító (elsődleges), az információt közvetítő, felhasználó és átalakító (másodlagos), illetve a hagyományos (harmadlagos) iparágak csoportjára.

Korlátok nélkül

Az anyagi termelés növekedése - mint azt az 1970-es évektől tapasztalhatjuk - szükségképpen ütközik bele a földi fizikai korlátokba. Az információgazdaságban ezzel szemben a növekedés jószerivel korlátok nélkül folytatódhat. Mentes a környezetet szennyező kibocsátásoktól (bár már tapasztalhatjuk az erkölcsöket "szennyező" hatását), olcsón előállítható szolgáltatásai eljuttathatók szinte mindenkihez a Földön.

Az átalakulás mégis ellentmondásokkal terhes. A számítógép ablak a világra, amely minden ember előtt kitárja az emberiség eddigi történelme során létrehozott szellemi kincseket. Hozzáférhető, elsajátítható, élvezhető, felhasználható mindaz, amit eddig "összehordtunk". Ez alapvetően megváltoztatja a fejlődés feltételeit.

A korábbi évszázadokban a társadalmak dinamikáját három tényező határozta meg: az információhoz való hozzáférés esélye, az (anyagi) gazdaság fejlesztésére rendelkezésére álló tőke mennyisége, valamint az elsajátítás motivációja. A nyugati civilizáció robbanás-szerű fejlődését a tudományos ismeretek egyre gyorsabb elterjedése, a tőkefelhalmozás magas aránya, és a protestáns etika motivációs hatásai együtt eredményezték.

Napjainkban azonban mindenki számára hozzáférhetővé válik a közös információs kincs, s a tőke immár globálisan keresi hasznosulását. Az egyetlen tényező, amely a fejlődés dinamikáját meghatározza: milyen mértékben motivált a fiatal generáció elsajátítani a tudományos és a műszaki ismeretet? Versenyelőnyt élveznek azok a társadalmak, amelyekben a társadalom nagyobb aránya törekszik a gazdaság és a tudomány műveléséhez szükséges ismeretek megszerzésére.

A magyar társadalom e tekintetben ellentmondásos helyzetben van. Beékelődünk az erős motivációjú távol-keleti társadalmak és a lassan erodálódó protestáns értékrendszerű, ám gazdag Nyugat-Európa közé. A legnagyobb kérdés, képesek vagyunk-e megőrizni a korábbi évtizedek alatt megszerzett jó alapot a képzésben. A negatív forgatókönyvek legsúlyosabb változata, hogy a teljesítményorientáció, a tanulási képesség és hajlandóság visszaesik, s a tőke - amely a fegyelmezett, magasan képzett, szorgalmas, motivált munkaerőt keresi - elkerüli hazánkat.