Erkölcsös verseny
FigyelőNet - 2001. augusztus 23.

Sokak szerint a gazdaság nem az erkölcsről, hanem a versenyről szól, a vállalat sikere ugyanis nem a morális elismerésben, hanem csakis pénzben mérhető. Egyre több példa mutatja azonban, hogy az etikus vállalati magatartás kifizetődik.

A középkorban a nyereségért folytatott kereskedelem istennek nem tetsző, kifejezetten piszkos dolog volt. Szimbolikusan fejezte ki ezt, ahogyan Jézus kiveri a kufárokat a templomból. Az üzenet egyértelmű: az üzletelés nem erkölcsös.

A nyereségre törekvést, a hasznot célul tűző gazdálkodást, a kapitalizmus emeli a kívánatos ügyködés rangjára. Ettől kezdve vált a nyereség hajszolása tiszteletre méltó tevékenykedéssé. A Tőzsdecápák című film főszereplője mottóvá is emelte "A mohóság jó" elvét.

Ketté vált világ

A gazdasági és az etikai mérlegelés a hétköznapi helyzetekben gyakran szembekerült. A verseny kikényszerítette a haszonra törekvést. A vállalkozó mindent a veszteség és nyereség leegyszerűsített kategóriáiban fejezett ki. Csak azt tekintette: mi hasznos nekem?

Ám rendre felvetődtek az olyan kérdések: szabad-e a verseny kényszerére hivatkozva becsapni a partnert, megengedhető-e a nyereség érdekében megrövidíteni a munkásokat, indokolhatja-e a siker, hogy megszegjük a morált? A túlélés kényszere azonban nemigen hagyott más alternatívát az üzlet mindennapjaiban, mint megtenni mindent - néha még a törvénybe ütközőt is - a versenytársak kiszorítására.

Brecht gondolatát - "előbb a has, csak utána a morál" - némileg módosítva, a vállalkozók "kategorikus imperatívusza" ez lett: "előbb a nyereség, és csak utána a morál". Vagyis az etika csak az üzleten "túl" kérhető számon.

Az 1900-as év úgy köszöntött be, hogy a gazdaság és az etika szférája még világosan elkülönült. Ha egy vállalkozónak ekkor feltettük volna a kérdést: kinek és miért felelős (értsd: milyen célokat és milyen érdekeket kell követnie), a hipotetikus kérdőívre túlnyomó többségében a következő választ kaptuk volna: kizárólag a tulajdonosnak felelős, és egyedül azt kell mérlegelnie, hogy a törvény keretei között megtalálja-e a túlélés útját és befektetett tőkéje megtérülését. A kor neves vállalkozói - néhány évtizeddel korábban még vadnyugati módszerekkel operáló rablóbárók - valahogy így fogalmazták volna meg küldetésüket: tisztelve istent, a törvény betűit (lehetőleg) betartva, a legnagyobb nyereséghez jutni.

A morál közbeszól

A következő évtizedekben lassan megszilárdult, s egyre több területre terjedt ki a gazdasági törvénykezés. Az etikai mérlegelést igénylő problémákra a törvényhozás igyekezett választ adni. A közjóra és a morális szempontokra is tekintve szabályozták a munka világát és az üzletelés módjait. A monopol hatalommal való visszaélést is igyekeztek kordában tartani. A jogalkotás azonban alapjában abból indult ki, hogy a piaci verseny feltételeit kell védeni a hatalmi túlsúlyukat kihasználni igyekvő vállalatokkal szemben.

Az üzlet felelősségének és etikájának kérdéseit egészen újszerű módon vetette fel a hatvanas évek elején egy fiatal amerikai jogász, Ralph Nader. Könyve - amely az akkori Amerika legismertebb vállalatbirodalma, a GM csodaautójáról, a Convairről szólt - a "Minden sebesség mellett életveszélyes" sokatmondó címmel jelent meg.

Az akkoriban még ismeretlen szerző azt bizonyította, hogy a monopolhelyzetű vállalat figyelmen kívül hagyta a veszélyekre utaló jelzéseket, nem volt tekintettel a fogyasztók érdekeire, a profitérdektől vezettetve elmulasztotta megtenni a szükséges ellenintézkedéseket, és tudatosan megtévesztette a közösséget. A hosszan folyó vita folyományaként a GM visszahívta hibás konstrukciójú termékét.

Kiderült, hogy a gazdaság szabályozásának törvényekkel "lefedett" tartományai mellett egy sor olyan kérdés van, ahol igenis jogosult a morális mérlegelés. Tulajdonképpen ezzel kezdődött meg az etika "beemelése" az üzleti döntések meghozatalának szempontrendszerébe. Egyre több vállalat kezdte mérlegelni a "megéri-e" mellett, a "mi is jó a társadalomnak" kérdést.

Ennek ellenére egészen a nyolcvanas évekig megkérdőjelezhetetlen volt, hogy a vállalkozás kizárólag a tulajdonosnak felelős. A törvény szabályai szerint mindenki megkapta, ami neki jár: a tulajdonos "jutalma" a tőke hozadéka, a menedzseré részesedés az eredményekből, a dolgozóké - foglalkoztatásuk ellenszolgáltatásaként - a bér.

Fokozatosan világossá vált azonban, hogy a vállalkozásnak további "érintettjei" vannak, akik bár nem tulajdonosok, de érdekük fűződik a cég működéséhez. A vállalatok méretei növekedtek, tevékenységük szerteágazóbbá vált. Egyre gyakrabban és egyre váratlanabb módon "ütköztek bele" a közösségekbe.

Nem tulajdoni rész A vállalkozást körülvevő társadalmat is egyre sokrétűbb és összetettebb csoportok alkották: fogyasztók, lakosok, állampolgárok, különféle civil közösségek, vallási és etnikai csoportok, különböző hobbik és szórakozások kedvelői, különböző életmódot követők. E csoportoknak hol a törvény, hol csupán a szokásjog adott lehetőséget a beleszólásra. A tulajdonosok tehát kénytelenek voltak rádöbbeni, hogy "szabad" döntési jogukat nemcsak a törvény korlátozza, hanem sokféle érdekcsoport is befolyásolja. Ezeket a nem tulajdonos érdekcsoportokat, minthogy "részesedésük", stake-jük, van a vállalatban, stakeholdereknek nevezik. Az elmúlt évek politikai szótárának kedvelt kifejezése lett a stakeholder-gazdaság. A fogalom azt a közfelfogást tükrözi, amely szerint az üzlet már nemcsak a tulajdonosi érdekről szól, hanem mindazokéról, akiket a tulajdon működtetése közvetve és közvetlenül érint.

Figyelembe kell venni Amikor az 1998-as közgazdasági Nobel-díjat Amartia Sen kapta, az eseményt sokan így kommentálták: a közgazdaságtan hangadói most egy baloldalit jutalmaztak. Ám aki ismeri a szóban forgó szerző elméleti munkásságát, az tudja, hogy a díj odaítélői nem kivételt tettek. Az ezredvég egyik meghatározó - az etikai mérlegelés, illetve a szociális szempontok a gazdasági döntésekbe való integrációját hirdető - közgazdasági irányzata jelentős személyiségének maradandó tudományos eredményeit ismerték el a díjjal. Ennyiben a Nobel-bizottság döntése is azt tükrözi, hogy az ezredfordulón az etikai mérlegelés a gazdasági döntések természetes szempontjává válik.

A törvényen kívül

Fokozatosan kiderült tehát, hogy a vállalatoknak döntéseik során egyre több olyan szempontot kellett mérlegelniük, amelyeket törvények (még) nem szabályoztak, viszont a különböző érdekcsoportok ezzel kapcsolatban világos elvárásokat fogalmaztak meg. A közjó szempontjából (is) mérlegelni kell egy befektetés hatását a környezetre. Etikai megfontolást (is) igényel a nagyarányú leépítés. Morális szempontokat kell tekintetbe venni a pozitív diszkrimináció alkalmazásánál, gondoljunk csak a női vezetők arányának emelésére, vagy a kisebbségi csoportok alkalmazására.

Egyre érzékenyebb lett a társadalom a korábban hallgatólag eltűrt munkahelyi zaklatásokkal és megkülönböztetésekkel szemben. De erkölcsi megítélés alá esik a vállalati "filantrópia" és a közösségi jótékonykodás, a hirdetésekkel kapcsolatos elvek sora - a szavahihetőség, a tényeknek való megfelelés, és a jó ízlés tekintetbe vétele is.

A másik oldalról, erkölcsi elvekre is hivatkoznak a dolgozók olyan cselekedeteinek megítélésekor, mint az internet segítségével, munkaidőben és vállalati gépen történő bevásárlás vagy pornográf website-ok látogatása. De ilyennek minősül a corporate hospitality egyre terjedő formáinak, ajándékoknak, utazásokhoz vagy sporteseményekhez való ingyen hozzájuttatásnak a megítélése. Ez az oka annak, hogy egyre terjednek a vállalati "tízparancsolatok" és az üzleti etika fokozatosan részévé válik a képzésnek.

Paradigmaváltás vagy fügefalevél?

Az ezredforduló igazi kérdése: vajon az etikai mérlegelés előretörése csupán a profitérdeket kendőzni próbáló fügefalevél, vagy valóban alapvető paradigmaváltást jelez? Vannak, nem is kevesen, akik szerint az etikai szempontok a gazdasági mérlegelést csak összekuszálják, elhomályosítva az egyébként világos célokat. Ez pedig szerintük veszélybe sodorja a vállalkozást, és azokat, akik pénzüket adták a szóban forgó vállalkozáshoz.

Joggal mutatnak rá, hogy a morál szép dolog, és élni is kell vele, amikor azt a feltételek lehetővé teszik. Ám - vallják - amikor a vállalkozás léte veszélybe kerül, s elveszni látszik a tulajdonosok pénze, akkor "pokolba az etikával".

Mások azonban úgy látják, hogy természetes és szükségszerű tendenciája a gazdasági fejlődésnek a nem tulajdonos érdekcsoportok szempontjainak integrálása a stratégiába, az etikai elvek szerves beépítése az üzleti döntésekbe.

Korunkban, amikor a világgazdaság meghatározó szereplőivé a globális vállalkozások léptek elő, s a nemzetállamok mozgási tere (autonómiája és szuverenitása) lecsökkent - miközben elértük a föld határait és a növekedés minden területen korlátokba ütközik -, még a globális vállalkozások számára is fontossá válik, hogy keressék az etikai szempontokra is figyelő, úgynevezett fenntartható növekedés feltételrendszerét. Egyre több példa van arra, hogy kifizetődő az etikus vállalati magatartás.