Etika és gazdasági döntések - A rablóbáróktól a morális üzletig
FigyelőNet - 2001. augusztus 21.
A gazdaság nem az erkölcsről, hanem a versenyről szól. Ugyanakkor egyre több példa van arra, hogy az etikus vállalati magatartás kifizetődő.
Utolsó akciója alkalmával az "egyszerű" vonatrabló kifoszt egy gazdag üzletembert a vonaton. Ebből a pénzből vállalkozásba kezd, és egyre sikeresebb üzletemberré válik. Végül, hatalmasra nőtt vállalkozásának finanszírozásához nem lévén elegendő a pénze, bankhitelért folyamodik. A kérelméről döntő bankigazgatóval találkozva kölcsönösen egymásra ismernek - a valamikori bűnöző, egykori áldozatával találkozott. A bankigazgató habozás nélkül dönt: "Most átadja az összes pénzét, én meg hagyom futni. Ezzel >kvittek< vagyunk." Ilyen egy modern üzletember "etikája", így tükröződik O'Henry fentebb összefoglalt novellájában az a folyamat, ahogyan a XX. század hajnalán a "vadnyugati" körülményeken szocializálódott vállalkozók fokozatosan "törvénytisztelő" üzletemberekké váltak.
Erkölcs és verseny.A gazdaság nem az erkölcsről, hanem a versenyről szól. A vállalkozó sikerét nem a közösség morális dicsérete, hanem a vagyon megsokszorozódása jelenti. A középkorban a nyereségért folytatott kereskedelem istennek nem tetsző, kifejezetten piszkos dolog volt. Szimbolikusan fejezte ki ezt, ahogyan Jézus kiveri a kufárokat a templomból. Az üzenet egyértelmű: az üzletelés nem erkölcsös. A nyereségre törekvést, a hasznot célul tűző gazdálkodást, a kapitalizmus emeli a kívánatos ügyködés rangjára. Ettől kezdve vált a nyereség hajszolása tiszteletre méltó tevékenykedéssé. A "Tőzsdecápák" című film főszereplője mottóvá is emelte "A mohóság jó" elvét.
Ám a gazdasági és az etikai mérlegelés a hétköznapi helyzetekben gyakran szembekerült. A verseny kikényszerítette a haszonra való törekvést. A vállalkozó mindent a veszteség és nyereség leegyszerűsített kategóriáiban fejezett ki. Csak azt tekintette: mi hasznos nekem? Ám rendre felvetődtek az olyan kérdések: szabad-e a verseny kényszerére hivatkozva becsapni a partnert, megengedhető-e a nyereség érdekében megrövidíteni a munkásokat, indokolhatja-e a siker, hogy megszegjük a morált? A túlélés kényszere azonban nemigen hagyott más alternatívát az üzlet mindennapjaiban, mint megtenni mindent - néha még a törvénybe ütközőt is - a versenytársak kiszorítására. Brecht gondolatát - "előbb a has, csak utána a morál" - némileg módosítva, a vállalkozók "kategorikus imperatívusza" ez lett: "előbb a nyereség, és csak utána a morál". Vagyis az etika csak az üzleten "túl" kérhető számon.
Az 1900-as év úgy köszöntött be, hogy a gazdaság és az etika szférája még világosan elkülönült. Ha egy vállalkozónak ekkor feltettük volna a kérdést: kinek és miért felelős (értsd: milyen célokat és milyen érdekeket kell követnie), a hipotetikus kérdőívre túlnyomó többségében a következő választ kaptuk volna: kizárólag a tulajdonosnak felelős, és egyedül azt kell mérlegelnie, hogy a törvény keretei között megtalálja-e a túlélés útját és befektetett tőkéje megtérülését. A kor neves vállalkozói - néhány évtizeddel korábban még vadnyugati módszerekkel operáló rablóbárók - valahogy így fogalmazták volna meg küldetésüket: tisztelve istent, a törvény betűit (lehetőleg) betartva, a legnagyobb nyereséghez jutni.
TÖRVÉNYKEZÉS. A következő évtizedekben lassan megszilárdult, s egyre több területre terjedt ki a gazdasági törvénykezés. Az etikai mérlegelést igénylő problémákra a törvényhozás igyekezett választ adni. A közjóra és a morális szempontokra is tekintve szabályozták a munka világát és az üzletelés módjait. A monopol hatalommal való visszaélést is igyekeztek kordában tartani. A jogalkotás azonban alapjában abból indult ki, hogy a piaci verseny feltételeit kell védeni a hatalmi túlsúlyukat kihasználni igyekvő vállalatokkal szemben.
Az üzlet felelősségének és etikájának kérdéseit egészen újszerű módon vetette fel a hatvanas évek elején egy fiatal amerikai jogász, Ralph Nader. Könyve - amely az akkori Amerika legismertebb vállalatbirodalma, a GM csodaautójáról, a Convairről szólt - a "Minden sebesség mellett életveszélyes" sokatmondó címmel jelent meg. Az akkoriban még ismeretlen szerző azt bizonyította, hogy a monopolhelyzetű vállalat figyelmen kívül hagyta a veszélyekre utaló jelzéseket, nem volt tekintettel a fogyasztók érdekeire, a profitérdektől vezettetve elmulasztotta megtenni a szükséges ellenintézkedéseket, és tudatosan megtévesztette a közösséget. A hosszan folyó vitából - amelynek folyományaként a GM visszahívta hibás konstrukciójú termékét - kiderült, hogy a gazdaság szabályozásának törvényekkel "lefedett" tartományai mellett egy sor olyan kérdés van, ahol igenis jogosult a morális mérlegelés. Tulajdonképpen ezzel kezdődött meg az etika "beemelése" az üzleti döntések meghozatalának szempontrendszerébe. Egyre több vállalat kezdte mérlegelni a "megéri-e" mellett, a "mi is jó a társadalomnak" kérdést.
Ennek ellenére, egészen a nyolcvanas évekig megkérdőjelezhetetlen volt, hogy a vállalkozás kizárólag a tulajdonosnak felelős. A törvény szabályai szerint mindenki megkapta, ami neki jár: a tulajdonos "jutalma" a tőke hozadéka, a menedzseré az eredményekből való részesedés, a dolgozóké - foglalkoztatásuk ellenszolgáltatásaként - a bér. Fokozatosan világossá vált azonban, hogy a vállalkozásnak további "érintettjei" vannak, akik bár nem tulajdonosok, de érdekük fűződik a cég működéséhez. A vállalatok méretei növekedtek, tevékenységük szerteágazóbbá vált. Egyre gyakrabban és egyre váratlanabb módon "ütköztek" bele a közösségekbe.
CSOPORTBEFOLYÁSOK. A vállalkozást körülvevő társadalmat is egyre sokrétűbb és összetettebb csoportok alkották: fogyasztók, lakosok, állampolgárok, különféle civil közösségek, vallási és etnikai csoportok, különböző hobbik és szórakozások kedvelői, különböző életmódot követők. E csoportoknak hol a törvények, hol csupán a szokásjog biztosított lehetőséget a beleszólásra. A tulajdonosok tehát kénytelenek voltak rádöbbeni, hogy "szabad" döntési jogukat nemcsak a törvény korlátozza, de sokféle érdekcsoport is befolyásolja. Ezeket a nem-tulajdonos érdekcsoportokat, minthogy "részesedésük", stake-jük, van a vállalatban, stakeholdereknek nevezik. Az elmúlt évek politikai szótárának kedvelt kifejezése lett a stakeholder-gazdaság. A fogalom azt a közfelfogást tükrözi, amely szerint az üzlet már nemcsak a tulajdonosi érdekről szól, hanem mindazokéról, akiket a tulajdon működtetése közvetve és közvetlenül érint.
Fokozatosan kiderült tehát, hogy a vállalatoknak döntéseik során egyre több olyan szempontot kellett mérlegelni, amelyet törvények (még) nem szabályoztak, viszont a különböző érdekcsoportok ezzel kapcsolatban világos elvárásokat fogalmaztak meg. A közjó szempontjából (is) mérlegelni kell egy befektetés hatását a környezetre. Etikai megfontolást (is) igényel a nagyarányú leépítés. Morális szempontokat kell tekintetbe venni a pozitív diszkrimináció alkalmazásánál, gondoljunk csak a női vezetők arányának emelésére, vagy a kisebbségi csoportok alkalmazására. Egyre érzékenyebb lett a társadalom a korábban hallgatólag eltűrt munkahelyi zaklatásokkal és megkülönböztetésekkel szemben. De erkölcsi megítélés alá esik a vállalati "filantrópia" és a közösségi jótékonykodás, a hirdetésekkel kapcsolatos elvek sora - a szavahihetőség, a tényeknek való megfelelés, és a jó ízlés tekintetbe vétele is. A másik oldalról, erkölcsi elvekre is hivatkoznak a dolgozók olyan cselekedeteinek megítélésekor, mint az internet segítségével, munkaidőben és vállalati gépen történő bevásárlás, vagy pornográf website-ok "látogatása". De ilyennek minősül a corporate hospitality egyre terjedő formáinak, ajándékoknak, utazásokhoz vagy sporteseményekhez való ingyen hozzájuttatásnak a megítélése. Ez az oka annak, hogy egyre terjednek a vállalati "tízparancsolatok" és az üzleti etika fokozatosan részévé válik a képzésnek.
Az ezredforduló igazi kérdése: vajon az etikai mérlegelés előretörése csupán a profitérdeket kendőzni próbáló fügefalevél, vagy valóban alapvető paradigmaváltást jelez? Vannak - nem is kevesen -, akik szerint az etikai szempontok a gazdasági mérlegelést csak összekuszálják, elhomályosítva az egyébként világos célokat. Ez pedig szerintük veszélybe sodorja a vállalkozást, és azokat, akik pénzüket adták a szóban forgó vállalkozáshoz. Joggal mutatnak rá, hogy a morál szép dolog, és élni is kell vele, amikor azt a feltételek lehetővé teszik. Ám - vallják - amikor a vállalkozás léte veszélybe kerül, s elveszni látszik a tulajdonosok pénze, akkor "pokolba az etikával".
FENNTARTHATÓ NÖVEKEDÉS. Mások azonban úgy látják, hogy természetes és szükségszerű tendenciája a gazdasági fejlődésnek a nem-tulajdonos érdekcsoportok szempontjainak integrálása a stratégiába, az etikai elvek szerves beépítése az üzleti döntésekbe. Korunkban, amikor a világgazdaság meghatározó szereplőivé a globális vállalkozások léptek elő, s a nemzetállamok mozgási tere (autonómiája és szuverenitása) lecsökkent - miközben elértük a föld határait és a növekedés minden területen korlátokba ütközik -, még a globális vállalkozások számára is fontossá válik, hogy keressék az etikai szempontokra is figyelő, úgynevezett fenntartható növekedés feltételrendszerét. Egyre több példa van arra, hogy az etikus vállalati magatartás kifizetődő.
Amartia Sen kitüntetését az 1998. évi közgazdasági Nobel-díjjal sokan így kommentálták: a közgazdaságtan hangadói most egy baloldalit jutalmaztak. Ám, aki ismeri a szóban forgó szerző elméleti munkásságát, az tudja, hogy a díj odaítélői nem kivételt tettek. Az ezredvég egyik meghatározó - az etikai mérlegelés, illetve a szociális szempontok a gazdasági döntésekbe való integrációját hirdető - közgazdasági irányzata jelentős személyiségének maradandó tudományos eredményeit ismerték el a díjjal. Ennyiben a Nobel-bizottság döntése is azt tükrözi, hogy az ezredfordulón az etikai mérlegelés a gazdasági döntések természetes szempontjává válik.