Hogyan lett az ember óriás?
Élet és Irodalom - 45 évf. 06 szám, KRITIKA rovat

Jared Diamond: Háborúk, járványok, technikák. A társadalmak fátumai. Fordította: Födő Sándor. Typotex Kiadó, 2000. 451 oldal, 3600 Ft

Az emberiség fejlődéséről sokféle történet szól, és számtalan legenda forog közszájon. Gyermekkorom kedvenc könyve - a fenti címmel - például meseszerűen igyekezett megértetni, hogyan jutott el az ember, a fáról leereszkedve, a csillagokig. Jared Diamond könyve azonban nem mese. A tudomány racionális megközelítésében, ugyanakkor lebilincselően írja le az emberiség történelmének egyik legfontosabb fordulópontját, amely hosszú távon meghatározta a nemzetek, civilizációk sorsát. Állítása: a mai világ különböző pontjain élő emberek életesélye és jóléte közötti óriási különbségek alapvetőn a 12 ezer évvel ezelőtti "nagy kiugrásra", a gyűjtögető-vadászó életmódról a földművelésre és az állattenyésztésre való áttérésre vezethetők vissza. Akik földművelőkké váltak és letelepedtek, azok növekedtek, felhalmoztak, építkeztek, feltaláltak, írni kezdtek, államot alkottak, és vallásokat hoztak létre. Akik vadászok maradtak: kiszoríttattak, szétszórattak, leigáztattak, vagy éppen lemészároltattak az előbbiek által.
(Yali kérdése és a csirokiak nyelve) Megjósolható, a könyv siker lesz, és zajos vihart fog kavarni. A siker részben a témának tulajdonítható. Azt vizsgálja, milyen sorsszerűség emeli egekbe az egyik társadalmat és ítéli pusztulásra a másikat. De összetevője lesz a sikernek, hogy a társadalmak fátumait - ez a könyv alcíme - a szerző, szakszerűen, a biológia, a geológia és az embertudományok legújabb eredményei alapján, mégis olvasmányosan elemzi. A vihart a politikailag érzékeny probléma feszegetése váltja ki: miért a "fehérek" és nem a "feketék" találták fel a technikát, miért az európaiak alkották meg az írást, és nem a "pápuák", miért a spanyolok igázzák le az indiánokat, és nem fordítva. Válasza szöges ellentétben van a közkeletű előítéletekkel. Az elterjedt, hagyományos rasszista megközelítés, még "finomított" változataiban is ezt állítja: a "fehér európai magasabb rendű, mint az amerikai indián". Ám a könyv számtalan bizonyítékot hoz fel arra, hogy napjaink szemmel látható különbségei nem a "fajok" képességeivel, hanem a történelmi indulás természeti véletlenektől függő különbségével magyarázható. Egyik, talán legmegdöbbentőbb példája a csiroki indiánok nyelvének keletkezése. 1820 körül, Arkansasban egy Seqouia nevű, törzsének tagjaihoz hasonlóan írástudatlan indián patkolókovács olyan könyvelési rendszer létrehozásán fáradozott, amellyel ügyfelei adósságát számon tarthatta. (Ez egyben azt is mutatja, hogy az újításokat nem a szellemi kiválóság, hanem a szükség "szüli".) Előbb csak az ügyfeleket és az adósságaikat jelölte, majd tovább ment. Látta, hogy az angolok betűkkel írják le gondolataikat, és - anélkül, hogy abból bármit is értett volna - pusztán a rendszert megfigyelve, kifejlesztett egy hasonló nyelvet a csiroki indiánok számára. "Rövid időn belül szinte minden csiroki indián elsajátította a szótagábécét, vásároltak egy nyomdagépet, Seqouia jeleiből betűmintákat öntöttek, és elkezdtek könyveket és újságokat nyomtatni." Diamond sok évtizedet töltött a föld távol eső pontjain, a civilizációtól meg nem "fertőzött" emberek társaságában. Ezeket az embereket saját - művelt angolszász - közösségének átlagpolgáraival összevetve, intelligensnek és tanulékonynak ismerte meg. Ezért gondolkodtatta el, amikor új-guineai barátja, Yali, azt a kérdést szegezte neki: "miért van az, hogy ti, fehérek, olyan sok árut termeltek és hoztok ide, míg nekünk, feketéknek, olyan kevés saját árunk van?". A szerző e történelmi rejtélyre vonatkozó válasza: a geológia, növény- és állatbiológiai tényezők, az ezek által meghatározott természeti körülmények, illetve az ezek által formált életfeltételek határozták meg a társadalmak teljesítményét.
(A történelem kísérletei) A köztudatban elterjedt egyik elképzelés szerint a történelem fordulópontjai a teremtéshez, a bűnbeeséshez, az özönvízhez, vagy éppen Krisztus születéséhez kapcsolódnak. Nem feltétlenül kell hívőnek lenni ahhoz, hogy valaki lebilincselőnek érezze ezt az interpretációt. Ám ez nem tudományosan ellenőrizhető modell. Diamond modellje nem ilyen mese-szerű, viszont alávethető a tudományos ellenőrizhetőség követelményének. Magyarázatai a történelem 10-12 ezer évvel ezelőtt lezajlott fordulópontjáról csak akkor és csak annyiban fogadhatók el igaznak, ha kiállják a tudományos kritika próbáját. A szerző úgy közelít az emberi történelemhez, miként Darwin vizsgálta annak idején az evolúció jelenségét. Mint az köztudott, Darwin, egyebek mellett, azt kutatta, hogyan alakul ki egy állatfaj valamely esetlegesnek tűnő jegyében (például a galamb csőrének alakja és nagysága) szembeszökő különbség az egyedek között a környezeti feltételektől függően. Diamond szinte a darwini eljárás tökéletes mintájaként írja le, ahogy ő nevezi, a "történelem egyik természetes kísérletét".
Bemutatja, hogy a polinéziai szigetvilág társadalmainak az életmódban, a szerveződésben, az anyagi kultúrában meglevő szembeszökő különbsége megmagyarázható néhány környezeti tényezővel: a népesség méretével és sűrűségével, a sziget nagyságával és elszigeteltségével, a partvonal jellegével, a terület földművelésre való alkalmasságával. A példa azért meggyőző, mert e társadalmak - mint Darwin galambjai - genetikailag azonosak és közös startvonalról indultak, mintegy 10 ezer évvel ezelőtt. Az eltérő környezeti feltételeik hatására azonban a fejlődés eltérő szintjeire érkeztek el. Az egyik ma is vadászó-gyűjtögető, a másik földművelő, a harmadik fejlett anyagi kultúrájú és bonyolult struktúrájú közösségek alkotó társadalmává vált alig néhány ezer év alatt. A könyv számtalan és jól dokumentált példát ad arra, hogyan magyarázható sok meglepő történelmi különbség a természeti környezet többnyire véletlenszerűen alakuló tényezői által.
(Az Anna Karenina-elv) "A boldog családok hasonlók egymáshoz; minden boldogtalan család, a maga módján az" - idézi a szerző az Anna Karenina kezdő sorait, a sikeres társadalmak eredményeinek soktényezős magyarázataként. A mondat üzenete: a nagy kiugrás nem indokolható egyetlen tényezővel, például a genetikai előnnyel. Sok, önmagában esetleges természeti körülménynek, biológiai adottságnak vagy történelmi eseménynek kell egyszerre jelen lennie, hogy a fejlődés beinduljon. Ugyanakkor elég néhány, látszatra lényegtelen tényező hiánya, és a fejlődés megtorpan. Így a földművelés lehetőségét eleve behatárolja a nemesíthető vadnövények száma. E tekintetben a mediterrán övezet előnye szembeszökő, hiszen "a világ 56 legértékesebb vad fűfajtája közül 32 rendelkezésre áll", szemben az amerikai, az afrikai és az ausztráliai néhánnyal. Hasonlóképpen, az állattenyésztés létrejötte, amellett a véletlenszerű, de természetes feltétel mellett, hogy a környéken van-e egyáltalán szóba jöhető állatfaj, olyan további esetleges tényezőktől függ, mint: milyen az étrendje az adott állatfajnak, milyen a növekedési sebessége, szaporodik-e fogságban, milyen a természete, hajlamos-e pánikra, milyen a szociális szerkezete. Ha a felsorolt tényezők közül csak egy is kedvezőtlen - például ilyen okok miatt nem volt háziasítható az elefánt vagy a bölény -, ez visszaveti a háziasítást, és megakasztja a társadalom fejlődését. A környezeti tényezőknek azonban - állapítja meg a könyv - jelentős a szerepe a kultúra, illetve a technika alkotásainak terjedésében is. Könnyebben terjednek el a nemesített fajok vagy az írásbeliség a kelet-nyugati tengelyű Eurázsiában, mint az észak-dél tengelyű Amerikában vagy Afrikában. Mindez a soktényezős társadalmi evolúciós modell igaza mellett szól.
A könyv mentes az előítéletektől és ideológiától. Természettudományos objektivitással elemezi a történelmet. Tényekre és nem értékekre hivatkozik, adatokra és nem elvárásokra alapoz. Azzal sem bajlódik, hogy saját megközelítését elhelyezze a módszertani és történelemfilozófiai palettán. Valószínű magát a szerzőt meglepné, ha modelljét a marxi megközelítéssel hoznánk kapcsolatba. Pedig számtalan szemléletes és meggyőző példájával azt (is) bizonyítja, hogy a természeti környezet határozza meg a termelés módját, ez a közösség életmódját, e kettő együtt pedig a társadalom szerkezetét. Mindezekből pedig következik az anyagi kultúra létrehozásának és befogadásának képessége, az írásbeliség és a technikai innovációk. A könyv tehát egyértelműen és sokoldalúan azt igazolja, hogy a társadalmi lét - ahogyan az emberek "termelik" önmagukat és újratermelik közösségeiket - meghatározza a viszonyaikat és az anyagi és a szellemi kultúra alkotásait. Így a kleptokrácia - vagyis a társadalom javait adó- és egyéb formákban "elsajátító" uralkodó elit - és az állam létrejötte szintén a mezőgazdaság és állattenyésztés kialakulására, illetve ebből következően a közösségek méretének és komplexitásának növekedésére vezethető vissza. A termelési mód különböző formáihoz illeszkednek azután a közösség szerveződésének egymást követő formái: a csapat, a törzs, a fejedelemség, valamint az állam. Végül bemutatja, hogy a vallás mint a szervezett társadalmak szabályozásának eszköze, maga is a társadalmi evolúció terméke.
(Nincs élet "Európán" kívül) A könyvben újra és újra felbukkan a gondolat: ha mondjuk negyvenezer, tizenötezer vagy éppen ötszáz évvel ezelőtt feltette volna valaki a kérdést, hogyan alakul tovább a történelmi "maratoni" futás élmezőnye, nehéz lett volna azt megjósolni. Negyvenezer évvel ezelőtt Afrika előnye nyilvánvaló volt, hiszen afrikai faj népesítette be Európát, kiszorítva a neandervölgyi embert, majd terjedt el az egész világon. Tízezer éve a "Termékeny Félhold", a közel-kelet előnye volt szembeszökő, innen indult ki a "technikai forradalom". A történelmet az teszi különösen érdekessé, hogy a "menetrend" váratlanul felborul. A korábbi előnyök megszűnnek és újabb területek, civilizációk lendülnek neki. Ebből fakad a könyv nagyon fontos üzenete a mai társadalmak számára. A múlt legfontosabb tanulsága: a nyitottságnak, a tanulásra való hajlandóságnak és más népek eredményei átvételének a fontossága. Van élet a szerszámokon kívül - mondta a tasmán bennszülött, és máig a kőkorban él. Van élet a mezőgazdaságon kívül - mondta a Chatham szigeti moriori szigetlakó, amíg új-zélandi, maori földművelő fajtársa - amúgy európai módra - ki nem irtotta. Van élet a tűzfegyveren kívül - mondta a szamuráj harcos, kitiltva a puskát Japánból, amíg 1853-ban, az amerikai ágyúnaszád pontot nem tett a vita végére. Aki bezárkózik, elutasítja a tanulást, visszariad a kihívástól, és elfordul környezetétől, az (élet)teret veszít és lemarad. A spanyolok behozhatatlan hátrányba kerülnek, amikor elzavarják a zsidókat, a távol-keleti társadalmak megtorpannak, amikor kiűzik a kínaiakat. Ennek tükrében nyilvánvaló - a történelem racionális elemzése ezt igazolja -: nincs élet számunkra Európán kívül.