Hol a boldogság mostanában
Népszava - 1999. november 20.


Régen, ha valaki boldogtalan volt, templomba ment vagy forradalmat csinált. Ma elmegy vásárolni



Marquess of Bristol angol arisztokrata nakinek halálhírérôl néhány hónappal nezelôtt adtak hírt az újságok nem alkotott nagyot a tudomány területén. Nem volt híres művész, nem hívta föl magára a figyelmet bölcs és elôretekintô politikusként sem. Nem volt nevezetes arról, hogy a jótékonyság, a másokról való gondoskodás vezette volna cselekedeteit. Sôt éppen ellenkezôleg. Egyetlen olyan teljesítménye volt, amelynek eredményeként halála hírértékű lett: életének 44 esztendeje pontosabban a nagykorúságának két évtizede alatt sikerült elvernie a büszke nemesi család sok évszázados tevékenysége eredményeként felhalmozott és magyar pénzben csaknem 14 milliárd forintot érô egész vagyonát. Úgy élt, ahogy a legtöbb hétköznapi ember álmában élni szeretne: élete minden pillanatában megvehette és elérhette azt, amit akart. És úgy halt meg suttogták róla azok, akik ismerték , ahogy senki sem szeretne meghalni: magányosan és kétségbeesetten. Egész életében a minden ésszerű mértéket meghaladó fogyasztás, a kizárólag csak önmagát tekintô excentrikus viselkedés, a társadalmi konvenciók tudatos felrúgása, önmaga élvezeteinek élés és pillanatnyi szeszélyeinek követése vezette. Nem volt olyan dolog, amelyet nem vásárolhatott meg, és nem volt olyan élmény, amelyet ne élt vagy nem élhetett volna át. Vagyona lehetôvé tette számára, hogy minden és mindenki szolgálja ôt, megvehessen mindent, ami pénzért egyáltalán megvehetô. Élete mégis a feleslegesség és nyomorúság példája volt.

Egy másik angol egy bizonyos S. Hawkins nEinstein gondolatai című könyvében negészen másfajta, de nem kevésbé megdöbbentô élményérôl számolt be. Ha Bristol márkija mindent megkapott, amit ember egyáltalán megkaphat, akkor Hawkins mindent elveszített, ami a hétköznapi értelemben egy embert emberi lénnyé tehet. Alig 20 évesen tudta meg és mindinkább tapasztalnia kellett, hogy mozgatóideg-bénulása van. Fokozatosan járó- és lassan beszédképtelenné vált. Betegsége orvosai nyíltan a szemébe mondták visszafordíthatatlan és halálos. Az a tudat, hogy fiatalon gyógyíthatatlan beteg és hamarosan meghalhat, természetesen megrázta. Megkapó ôszinteséggel írja le gondolatait, és ezek után egy megdöbbentô élményére hivatkozik. Súlyosbodó betegségének ténye és az a tudat, hogy élete hamarosan véget érhet, nem tette boldogtalanná. Sôt állítása szerint mintha élete tulajdonképpen ezt követôen rendezôdött volna el. Léte új célokat talált és új perspektívát kapott. Mint írja: annak ellenére, hogy a sötét árnyék állandóan ott lebegett a jövôm fölött, legnagyobb meglepetésemre jobban élveztem az életet, mint azelôtt. A kutatómunkám elkezdett haladni. Eljegyeztük egymást, majd összeházasodtunk Jane-nel, és kutatói ösztöndíjat kaptam.

Mi teszi boldoggá Hawkinst, aki már vagy 30 éve mozgás- és beszédképtelen, szinte a testtôl elválasztva, attól független agyként, egy mozgó karosszékben tölti éli egész életét? És mi tette boldogtalanná a márkízt, aki százak anyagi szükségleteit kielégítô vagyont vert el saját gyönyöreit, kedvteléseit, egzotikus igényeit hajszolva, és mindezt tökéletesen már tudniillik ahogy pénzzel vagy egyéb módon egyáltalán ki lehet elégíteni kielégítette? És egyáltalán mi teszi, mi teheti boldoggá az egyik embert és mi teszi boldogtalanná a másikat?

J. Bentham angol filozófus 1820-as évek elején, az akkor kibontakozó ipari forradalom és az egész társadalmat átható piaci társadalom létrejöttének idején szinte programszerűen fogalmazza meg, hogy az emberi nem a fájdalom és élvezet kormányzata alatt áll. Boldogságot jelent tehát minden, ami elônyt, élvezetet és jót ad az embernek. Aki ezt a logikát követi az egész életében nem tesz mást, mint örömcédulákat gyűjtöget, és igyekszik elkerülni a fájdalomcédulákat. A Nagy likvidátor című film fôszereplôje ezt mint az egész életet meghatározó törekvést meg is fogalmazza, mondván: egész életünkben gyűjtögetjük a cédulákat, és az nyer, akinek a legtöbb van, amikor meghalunk.

Amerikában járva nfültanúja voltam, namint egy ismerôsöm arról faggatta tízéves fiát: mi szeretne lenni, ha nagy lesz. A fiúcska válasza az apát is és engem is meglepett. Ha megnövök mondta , fogyasztó, vásárló akarok lenni. Annyi dolgot akarok megvásárolni, amennyit csak tudok és olyan sokáig, amilyen sokáig csak tudok. Az élet az ezredfordulón tehát errôl szól: minél több pénzt csinálni és minél több pénzt elkölteni.

Az idôk folyamán az örömcédula gyűjtögetése lépett fokozatosan a valóságosan átélt érzések helyébe. Késôbb már nem is maga az örömcédula elfogyasztása az, ami boldoggá tett, hanem az örömcédula megszerzésének aktusa a vásárlás. Ezt vette észre jó néhány évtizede Arthur Miller amerikai drámaíró, amikor azt írta egy tanulmányában: Régen, ha valaki boldogtalan volt, templomba ment vagy forradalmat csinált. Ma elmegy vásárolni. Tulajdonképpen ezzel és ekkor teljesedik ki a fogyasztói társadalom. A vásárlás elszakad a közvetlen fizikai szükséglet kielégítésétôl. A marketingkönyvek úgy fejezik ezt ki, hogy az akarom felülírja a szükségem van rá-t. A vásárlás túllép a szükséglet kielégítésének célján, és egyre fontosabb indokává válik, hogy a fusztrált és kielégületlen ember, úgymond megjutalmazza magát. Baj ért a munkahelyeden? Vásárolj! Megsértett a férjed vagy a feleséged? Vásárolj! Megbuktál a vizsgán? Vásárolj! Nem te nyerted el az állást? Vásárolj! A fogyasztás sok esetben hasonló szerepet tölt be, mint a drog. Kórossá válik, elhatalmasodik, öncéllá válik, legyűri a személyiséget, kiüresíti az emberi kapcsolatokat. A gyerek a kívánt beszélgetés helyett egy ezrest kap. A sokszor irigyelt gazdag szülô a közvetlen törôdés helyett jó iskolát és megfelelô kapcsolatot szerez. Vagyonnal, pénzzel, kapcsolatokkal befektet gyermeke jövôjébe. Az asszony simogatás helyett pénzt kap ruhára. Ha beszélgetni szeretne vagy hogy vele töltsék az idôt, utazást és társaságot vesznek neki. Az átlagember figyelme arra összpontosul, hogy a lakás olyan legyen, mint amit elvárnak, az autó, amire felnéznek, a kert, a birtok, a motorcsónak, az ékszer, a ruha, a szórakozás, a party, a vendégek, amelyet irigyelnek.

Vissza a Népszava többi cikkéhez