A nemzet (új) színe java
Népszava - 2012. április 21.


A szigetszentmiklósi iskola igazgatócseréjének botránya nem egyedi jelenség, hanem a Fidesz által végrehajtott elitcsere tipikus esete. Az elmúlt két évben - szemben a "normális" kormányváltásokkal, amikor "a hullámok nem csapkodtak a tenger mélyén" - minden szinten, szinte mindenkit lecseréltek. De nemcsak eltávolítják az embereket, utánuk "nyúlnak": megakadályozzák a kirúgottak elhelyezkedését. Mindeközben nemcsak az állami szféra felső vezetői posztjai számítanak saját "felségterületnek".

"Kizárólag Fideszek számára" pozíciónak minősül a kisvárosi iskolaigazgató vagy a kutató-intézeti csoport-vezető posztja, a városi lap riporteri, a sport-szövetségi alkalmazotti, az önkormányzati dolgozói munkakör. A független szakértő, ügyvéd vagy a helyi szervezetnek dolgozó vállalkozó - akivel eddig mindig zökkenőmenetesen megállapodtak - szerződésének tervezetéről most a "központ" dönt.

Ez a "nemzet-építő" vízió egy hallgatólagos feltételezésre épít: a magasabb társadalmi státusz morális kiválósággal jár. A társadalmi elit - még ha "kinevezéssel" jutottak is pozíciójába - egyben a nemzet morálisan legértékesebb része.

Ezért formálhatnak jogot tagjai nemcsak arra, hogy vezessék a nemzetet, de nagyobb részt kanyarítsanak ki a közösből. A Fidesz - tudatosan - ezt a "felső százezret" kívánja helyzetbe hozni: közülük toborozná az új vállalkozói réteget, belőlük választaná ki az állami adminisztrációt, ők alkotnák Orbán Viktor új uralkodó osztályát. Ezt a víziót állítja - csalétekként - a közép-osztály tagjai elé, azzal kecsegtetve őket, ha arra "érdemesnek" bizonyulnak, "felsőbb osztályba" léphetnek. De vajon a "kinevezett" új elit tagjai valóban morálisan a legkiválóbbak, akiknek példamutatása nélkül a közösség szétesne, míg ennek birtokában a nemzet egy emberként felzárkózik vezetői mögött?

Hétköznapi tapasztalataink ellentmondani látszanak e víziónak. A képviselők - előjogaikra hivatkozva - nem hajlandók megfújni az alkoholszondát, és elfelejtik bevallani adóköteles jövedelmüket. Állami vezetők, áthágják a közlekedési szabályokat, jelentős jutalmakat osztanak maguknak. Hírességek hazudnak a nyilvánosságnak és erőszakoskodnak ismeretlenekkel. Politikusok elfogadják, sőt elvárják, hogy baráti vállalkozók utaztassák őket, majdani vagy már "megszolgált" segítségükért.

Nagy-, és kisebb hatalmú üzletemberek megvesztegetnek, megfenyegetnek, kihasználnak és letiltanak. Efféle példák hosszan sorolhatók, de tudjuk: példákkal jól lehet operálni, azonban keveset lehet bizonyítani. Kérdés: vajon igazolható vagy cáfolható a "felső osztály" erkölcsi kiválósága. Egy amerikai kutatócsoport az elmúlt hetekben ötletes kísérletsorozattal nem kevesebbet bizonyított: a nemzet színe java nemhogy felette állna, de morálisan inkább elmarad az - általa többnyire lenézett - szegényebbektől. (PNAS - P. Piff et al. 2012. 03.13. Higher social class predicts increased unethical behavior).

A bevezető kísérletben, egy hétköznapi helyzetben azt vizsgálták, vajon a "felső-osztálybeli" illetve az "alsó-osztálybeli" autósok milyen mértékben tartják be a közlekedési szabályokat. Egyszerűen azt figyelték meg egy kereszteződésnél, hogy a nagy és drága autót, vagy a kicsi és olcsó kocsit vezetők tartják-e be inkább a közlekedési morált, adják meg az elsőbbséget, vagy hágják át a szabályt. Megfigyelésükből egyértelműen kiderült: minél nagyobb és értékesebb autót vezet valaki - és ebből következően, tartozik feltételezhetően magasabb társadalmi státuszú csoportba - annál inkább gondolja magáról azt, rá nem vonatkoznak a közlekedési szabályok. A következő kísérletben még közvetlenebb módon vizsgálták, a felső vagy alsóbb társadalmi csoportba tartozók, milyen valószínűséggel tartanak megengedhetőnek és követnek el maguk is egyébként etikailag megkérdőjelezhető tettet.

A kísérleti személyeknek egy sor erkölcsileg elítélhető viselkedést - pl. egy ismeretlen eredetű pénztárca eltulajdonítása - kellett minősíteni, vajon az "elnézhető" vagy ellenkezőleg, elítélendő, egyben nyilatkozni kellett arról, ha ilyen helyzetbe kerülnének, elkövetnék-e a kérdéses tettet. Az eredmények egyértelműen azt mutatták: minél magasabb társadalmi helyzetben van a kísérleti személy, annál megengedőbb a morális vétségek iránt, és annál nagyobb valószínűséggel követné el azt.

Ezután a kutatók megpróbáltak a magasabb a társadalmi státusz és az etikai szabályok áthágása között ok-okozati kapcsolatot keresni. A kísérleti személyek előbb "elhelyezték" magukat a társadalmi ranglétrán, majd bizonyos kérdésekre kellett válaszolniuk. Ám a vizsgálatnak ez a - bevezető - része csupán a figyelem elterelésére, illetve a társadalmi pozícióval kapcsolatos érzelmeik "aktiválására" szolgált, a valódi kísérlet ez után következett.

A résztvevőket a vizsgálat végén egy nagy dobozból csokoládéval kínálták, mintegy mellékesen megjegyezve: ezt a csokoládét adományként gyűjtötték, és - ami megmarad - azt szegény gyermeknek fogják adni. Az eredmények matematikailag igazolták: a magukat magasabb társadalmi csoportba sorolók több csokit vettek ki a dobozból, vagyis hagytak kevesebbet a szegény gyermekeknek, mint a magukat szegényebb csoportba sorolók. Az etikátlan viselkedés oka - vonták le a kutatók a következtetést - a magasabb társadalmi pozíció!

A kutatók ez után a jelenség mögött megbúvó motívumokat vizsgálták. A kísérleti személyeknek egy elképzelt munkahelyi felvétel során lezajló alkut kellett lefolytatni. Előzetesen tesztelték a kísérleti személy "mohósági indexét" és - önértékelés alapján - a társadalmi státuszát, akinek ezután dönteni kellett: a különböző rendelkezésére bocsátott információ-morzsákat - pl. az ajánlott állás rövidesen meg fog szűnni - megosztja-e a felveendő jelölttel.

Az eredmények azt mutatták: minél magasabb társadalmi státuszúnak tekinti valaki magát, és rendelkezett a kísérlet tanulsága szerint ezzel arányosan, magasabb "mohósági indexel", annál kevésbé osztotta meg a potenciális jelölttel az olyan, számára életbevágó információt, hogy a munkakör hamarosan meg fog szűnni. A kísérlet arra szolgált bizonyítékot, hogy a magasabb társadalmi pozíciójú személyek a mohóságot kifejezetten pozitív értéknek tekintik, és ebből fakadóan tartják vissza az információt.

A mohóságnak a magasabb társadalmi státuszú személyek motivációjában játszott egyértelmű szerepét még egy további kísérlettel is igazolták. Az interneten toboroztak száznál több résztvevőt egy 100 $ elnyerésével kecsegtető játékra. A kísérleti személyeknek a számítógép képernyőjén látható kockával "kellett dobni", majd - mivel, mint mondták, a kísérlet vezetője nem tud ténylegesen meggyőződni arról, ki mennyit dobott - mindenkinek önbevallás alapján kellett bemondania az eredményt.

A valóságban a számítógép mindenkinél ugyanazt a dobás-sorozatot "állította elő", így a kísérletvezető pontosan tudhatta az elért eredményt. Az adatok azt mutatták: az egyes résztvevők "csalási hajlandósága" mohóságukkal, az viszont magasabb társadalmi pozíciójukkal volt egyenesen arányos. A kísérlet kiegészítő elemzése során bebizonyosodott: a magasabb társadalmi státuszú személyek nem csupán szégyenlősen elfogadják a mohóságot, hanem annak kifejezetten pozitív - nem elrejteni való, hanem büszkén vállalandó - értéket tulajdonítanak.

A társadalom "felső" rétegének viselkedése - a történelem tanulsága szerint - valóban például szolgál az alul lévők számra, így fontos összetevője egy közösség morális tartásának. A bemutatott kísérletsorozat negatívabb képet rajzolt a társadalmi elitről, mint amit az, mutatni szeretne önmagáról. A nemzet "színe java", morális korlátoktól szabadulni igyekvő, a szabályokat a maga hasznára kijátszó, a közösből - pozícióját kihasználva - minél többet kiszakítani igyekvő, mohóság-vezérelt egyénekből áll. Ám az elit morális állapotával kapcsolatos problémák megsokszorozódnak, amikor egy - politikai fordulat nyomán - hatalomra került csoport, új nemzeti elitet kíván "kinevezéssel" létrehozni. Ez volt helyzet hazánkban az 1948-as fordulatot követően, amikor a régi uralkodó osztályt "leváltották" és a proletáriátusból toborozták az új elitet.

Ez magyarázza az egész Kádár-korszak, szavakban kifejeződő - és Kádár János személyében megtestesülő - sokszor nehezen érthető puritanizmusát, ugyanakkor, ezzel párhuzamosan, a rendszer véget nem érő, de rendre kudarcba fulladó elkeseredett harcát a morális tisztaságért.
A "fülkeforradalom" az 1950-es évekhez mérhető elit-váltás hozott. Ha a fordulatot az erkölcs szemszögéből ítéljük meg, akkor egyértelmű: a hatalom és a morál harcából rendre az utóbbi húzza a rövidebbet.

Amikor Orbán Viktor válaszút elé kerül, kitartson-e erkölcsileg megbukott híve vagy morális példát mutatva vonja őt felelősségre, mindig a hatalmi logikát részesítette előnyben. Amikor napvilágra került egy elítélendő viselkedés, vagy egy "útjában álló" törvényi korlát, a miniszterelnök - habozás nélkül - rendre áthágta mindkettőt.

S hogy senkiben ne legyen egy szemernyi kétség sem, Orbán Viktor a Fidesz frakció előtt egyértelművé tette a képviselőktől elvárt viselkedés maximáját: nem tűri a "lelkiismeretre való hivatkozást", és nem bocsátja meg a "kiszavazást". Ám ennek az üzenetnek - amelynek igazi címzettje az egész társadalom - a valódi értelme: aki gondolkodás nélkül támogatja, annak mindent szabad. A morális korlátok nélküli hatalom azonban szükségképpen bukásra van ítélve. Lehet, nem megdöntik, szétrohad magától.

Vissza a Népszava többi cikkéhez