Miért imádjuk a hatalmat?
Népszava - 2006. augusztus 24.


Miért imádják - teszi fel a kérdést T.G.M. A Népszavában - a hatalmat azok, akiken gyakorolják? Válasza - miszerint, a "hatalom imádata lehetővé teszi az igazságtalanság igazolását, és perverz vigaszt nyújt a legyőzötteknek" - az emberi "természet" egynémely kevéssé felemelő tulajdonságára, a hatalomvágyra, és a mohóságra, illetve a gyávaságra, a behódolásra való hajlamra vezeti vissza az okot. A Nature 2006 január 26-i számában megjelent érdekes cikk - a majom-közösségben zajló hatalmi folyamatokról, és a hatalom különös, és előnyös mellékhatásairól - szerint a gyökerek messzebb vezetnek.

A hierarchikus szerveződés - gondoljunk csak az élő szervezet felépítésére és működésére - általános az élő természetben. Ennél konkrétabb értelemben a fejlettebb állatközösségek - például a rovarok - magas-szintű együttműködésre, és pontosan meghatározott munkamegosztásra épülő, egymás ellen gyakran háborúkat viselő állat-társadalmakat alkotnak. Ismerünk köztük "rabszolgatartó" hangyaközösségeket, amelyek megrohamozzák más hangyák fészkét, és elviszik őket rabszolgának. Ám a hangya-társadalmak - egynémely emberi társadalom viszolyogtató jellemvonását mutatva - mégis sikeres evolúciós választ reprezentálnak, amit általános elterjedésük bizonyít.

A hangyák "munka- és hatalmi megosztási" viselkedési program genetikailag rögzül, és örökítődik át. Az evolúció során azonban egyre fontosabbá válik a szociális tanulás útján történő átörökítés. A fejlettebb állatok közösségeiben ez alapozza meg a csoport "hatalmi", és ehhez kapcsolódó "jövedelem-, és szexuális-partner elosztási" struktúráit. E struktúrák első pillantásra az egyedek érdekei ellenére működnek. Megszabva a "csipegetési", a "párválasztási" vagy éppen a "kurkászási" sorrendet, egyes egyedek életesélyei szükségképpen hátra szorulnak, mások előnyére. A falka, a maga támogató, tanító, tapasztalatot felhalmozó, és védelmet nyújtó környezetével - meghatározott feltételek mellett - egyéni és faji szinten is túlélési előnyt jelent. Azáltal pedig, hogy a munka- és hatalommegosztás már nem genetikailag rögzül, lehetővé válik a dominancia-sorrend folyamatos "finom-beállítása": az erő mellett előtérbe kerül a "politikai érzék". Frans de Waals nagy sikerű könyveiben, a "Chimpanzee politics"-ban, és a magyarul is megjelent "Jótermészetűek"-ben túllépve az anekdotákon, statisztikailag kiértékelhető kísérletek alapján mutatta meg a politika - többnyire az emberi társadaloméhoz hasonló - piszkos, ám hatékony működését az állatok világában. Úgy tűnik tehát, hogy már állat ősünk meg volt fertőzve a hatalommal, és ezt a súlyos betegséget átadta az embernek, aki mind a mai napig nem volt képes kigyógyulni ebből a lélek-mérgező kórból. A kérdés tehát amit sokan feltettek a történelem során - "Amikor Ádám szántott, és Éva font, a földesúr hol volt?" - még indokoltabb: származik-e bármi előnye az alávetetteknek abból, hogy elfogadják a hatalmat.

Köztudott, hogy bármely majom-közösségben, hosszabb-rövidebb idő alatt kialakul egy hatalmi hierarchia, amelynek egyebek mellett nagy szerepe van az adott közösség szociális viszonyait kifejező jelenségek - a barátkozás, kapcsolat-keresés, kurkászás, együttlét, - létrejöttében, fennmaradásában, és és az ezekhez kapcsolódó konfliktusok "menedzselésében". A kutatók azt tapasztalták, hogy a meglehetősen nagy - 84 állatot tartalmazó - disznófarkú makákó csoportban néhány egyed gyakorolja a hatalmat, szinte rendőrként felügyelve a többieket. Három hím, és egy nőstény aránytalanul nagyszámú alávető reakciót kapnak a csoporttagoktól, jeléül annak, hogy hatalmukat mindenki elismerte. Amikor verekedés tört ki, ők voltak azok, akik rendbontók közé álltak. Néha elegendő volt csupán kimutatni fogukat, máskor rámordultak a veszekedőkre, de ha szükségesnek látták, fizikailag is megfenyegették, sőt meg is verték őket - igazságot téve a maguk módján. A szó nagyon is emberi értelmében markukban tartották a közösséget, saját belátásuk szerint intézve a dolgokat - erőszakot gyakorolva éltek hatalmukkal.

A kutatókat éppen az érdekelte, mi történik akkor ha eltávolítják az "hatalmasokat" a közösségből. Gondolhatnánk, hogy a csoport fellélegzik, amikor végre megszabadul hatalom-éhes egzecíroztatóiktól. A választ alig 10 órán belül megkapták a kutatók: a közösség szétesett. A konfliktusok mértéke, és a rendbontások száma megnőtt. (Ugyanaz történt, ami a Kathrina hurrikán idején New Orleans-ban). A veszekedések intenzitása fokozódott, és az - egymás bogarászásában és a közös játékban megmutatkozó - "baráti" kapcsolatok fokozatosan szétszakadtak. Ritkábbá váltak a közös játékok, gyakrabban vezettek súlyos sérüléshez a korábban kordában tartott verekedések. A csoport hímjei harcot indítottak a betöltetlen vezéri posztokért. A következmény: a korábban viszonylag stabil szociális hálózatú közösség, egymással vetélkedő klikkekre esett szét. A csoportban egyre nőtt az agresszív konfliktusok száma, és mind gyakrabban robbant ki életveszélyes harc.

A kutatók azt a következtetést vonták le, hogy a majom-közösségben a hatalmat gyakorló néhány egyednek - akik kényük-kedvük szerint és kíméletlenül tartották fenn hatalmukat - fontos, és nem kellően értékelt pozitív szerepe volt a közösség fennmaradásában. Ösztönös hatalom-gyakorlásuk hozzájárul ahhoz, hogy a csoport-viszonyok - viszonylagosan - "humanizáltak" legyenek. Mindez jobb életfeltételeket teremtett a csoport egyedei számára, mint a "mindenki harca, mindenkivel" állapota. A következtetések levonásánál persze indokolt az óvatosság. Két fontos megállapítás mégis megtehető. Példák sora bizonyítja, hogy az emberi társadalom kizárólagosnak tekintett jelenségei felbukkannak az állati közösségekben. Nem tagadva tehát a filozófia hozzájárulását a problémák tisztázásához, hasonlóképpen nélkülözhetetlenek az evolúciós tudományok eredményei. Másrészt, a (társadalmi) evolúció által kiformált intézmények - az állam, a hatalom, a tulajdon, a piac - az adott feltételek között előnyös, hatékony, és kikapcsolhatatlan szerveződések. A múltra vonatkoztatva, a fenti értelemben, Pangloss-nak igaza van - ez a világ a lehetséges világok legjobbja. Ám, hogy napjaink adaptív szerveződései a jövőben is adaptívak maradnak-e, az a társadalmi evolúció feltételeinek alakulásától függ.

Vissza a Népszava többi cikkéhez