A mi kutyánk zsebe
Népszabadság - 2004. október 15.


Inotai Edit egy hazánkban is idõ- és népszerû témáról, a német menedzserek "üvegzsebûvé" alakításának esélyeirõl írt (Üvegzsebû menedzserek, október 12.). Egyes hazai pártok - a Fidesz, a MIÉP és a Munkáspárt - retorikája élesen bank- és bankárellenes, de mások sem mennek a szomszédba egy kis demagógiáért, ha a bankok és a bankárok jövedelmérõl van szó.

Kattintson ide nagyobb képért!


Ez érthető is, hiszen a bankadóval kapcsolatban megszólaló Csányi László éves jövedelmét 200-250 millió forint közé teszik a jól értesült bennfentesek, de 150 millió forinton felüli jövedelmet élveznek más pénzintézetek felső vezetői is. Jellegzetes, hogy Csányi úr csak a "kiegészítő" banki adó ügyében szólalt meg, a bankellenes retorika kérdésében hallgatott. Nyilván úgy gondolkodott: a banki nyereség "megcsapolása" megvalósítható, a bankvezetők jövedelmének politikailag motivált megnyirbálása kivitelezhetetlen. Normális ember nem gondolhatja komolyan, hogy például a zsebpénz mértékét törvényben szabályozzák arra hivatkozva: irritáló, hogy egyes szülők gyermekei több pénzt szórhatnak el, mint amennyivel egy szerényebb jövedelmű állampolgár családja gazdálkodhat. Erre még egy szegény és demagógiára hajlamos ember is azt mondaná: ne avatkozzanak bele abba, hogy a saját jövedelméből ki mennyi pénzt ad a saját gyerekének.

Csak az korlátozhat, aki döntési helyzetben van: a zsebpénz a szülők döntési jogköre, a bankvezetés jövedelme pedig a tulajdonosoké. A szülő tisztában van azzal, mennyi a jövedelme, de vajon aki korlátozhatná a banki vezetés jövedelmét, tudja-e, tudhatja-e, hogy mennyit keresnek az illetékesek? Tegyen próbát, akinek OTP-részvénye van: hívja fel Csányi úr titkárságát: mondanák meg, mennyi is az elnök-vezérigazgató jövedelme. Természetesen nem fogják: a jelenlegi magyar törvények szerint ez az információ nem tartozik sem a közvéleményre, sem a tulajdonosokra. Vagyis akik érdemben befolyásolhatnák a felső vezetők jövedelmét, nem is tudhatják, hogy azok mennyit keresnek. Magyarországon ugyanis - sok európai államhoz hasonlóan - még a tulajdonos sem kaphat betekintést abba, mennyit is fizet a befektetésével gazdálkodó megbízottjának. A problémára már van megoldás: Amerikában hosszú évtizedek óta természetes, hogy az üzleti szféra nyilvános társaságainál a felső vezetők jövedelmét hozzáférhetővé kell tenni a tulajdonosok számára. Így az esedékes közgyűlésen racionálisan dönthetnek, milyen teljesítményt követelnek, és ezért mennyi jövedelmet kínálnak.

Inotai Edit tudósítása azt jelzi, hogy Európa - ha lassan és bizonytalanul is - elindult az átláthatóság felé. A jövedelmeket illetően azonban van még egy fontos eleme a készülő kódexnek. A vállalatirányítás (corporate governance) most formálódó új elvei az átláthatóság mellett a vezetési és az irányítási posztok szétválasztását is szorgalmazzák. Ki határozza meg ugyanis a jelenlegi rendszerben mondjuk a vezérigazgató fizetését és jutalmát? Természetesen az elnök és az igazgatóság. Ez az elnök-vezérigazgatók esetében konkrétan úgy működik, hogy Cs. S. bankelnök kitűzi a jutalmat Cs. S. vezérigazgatónak. Majd egy év elteltével Cs. S. elnök ellenőrzi, hogy Cs. S vezérigazgató megfelelt-e a prémiumfeltételeknek. S mit tesz isten, mindig megfelelt. Ha tehát valakit felháborít a banki vezetők jövedelme, ne a politikai demagógiát hívja segítségül. Csak azt kell megkövetelni, hogy törvényekben biztosítsák a tulajdonos beleszólását az őt szolgáló vezetők fizetésének meghatározásába, és fogják le a felső vezetés kezét, hogy saját maga számára határozhassa meg a jövedelmet - korlátozás nélkül. Emlékezzen erre a kedves olvasó, amikor kedvenc pártja bankellenes tirádákat zeng ahelyett, hogy - a világgazdasági trendbe illeszkedő - corporate governance szabályainak bevezetésén munkálkodna.

Vissza a Népszabadság többi cikkéhez